Költészet Napja

2012. április 11-én a lőkösházi Gondozási Központban is megrendezésre került a költészet napja. A rendezvény alkalmából „kicsik és nagyok” is megjelentek és költészeti remekekkel szórakoztatták egymást. A megemlékezést Mákos Pálné nyitotta meg József Attila életrajzának ismertetésével. Ezt követően Balogh Istvánné, iskolaigazgató kíséretében érkezett négy alsóévfolyamos tanuló adott elő szebbnél szebb verseket. Majd az Intézményegység dolgozói ugyanúgy, ahogy a megjelent klubtagok, más meghívott gondozottak és vendégek is a költemények világába kalauzoltak el valamennyiünket. Somlyai Mihályné által választott kedves mű végkicsengése mindannyiunk számára megkoronázta a napot, ugyanis a legszebb érzelemről, a szeretetről szólt. Képek itt.

Szabadtéri rajzolás

2012. augusztus 31-én szabadtéri rajzolást szerveztünk a parkban. Voltak, akiket a park fái, másokat egyéb témák ihlettek meg, amelyeket megörökítettek a rajzlapon. Kedélyes alkotó nap kerekedett ezen a pénteken a Gondozóház lelkes résztvevőiből.

A Munkácsy Múzeumban jártunk

2013. október 15-én (kedden) Békéscsabára utazott a Gondozási Központ műkedvelő kis csapata. Ceglédi Mihály, gondozottunk volt az ötletgazda, akinek a felvetését szervezés követte.

Kedves fogadtatás után részt vettünk a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében meghirdetett „Ismerd meg a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteményét!” elnevezésű programon. Az időjárás kedvezett nekünk, ugyanis a szakaszokban érkező eső idején épp a tárlatvezetést hallgattuk, a jó melegben. A kiállításhoz gyakorlati foglalkozás is kapcsolódott, amelyen „saját” Munkácsy-festményét is megfesthette, aki arra szívesen vállalkozott.

Ezt követően az úttest túloldalán található Csabagyöngye Kulturális Központban tettünk látogatást, ahol végigkalauzoltak minket, így megtekinthettük a programlehetőségeknek helyet adó termek széles tárházát. Kellemes napot töltöttünk Békéscsabán. A képek itt megtekinthetők.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató