Templomunkról...

Lőkösháza 2000 lakosú, dél-békési kistelepülés a magyar-román határ mentén, amely Gyulától 26 km távolságra fekszik.

Mezőgazdasági jellegű település, lakóinak többsége a vasútnál és a határátkelőnél dolgozik. A vidéki életforma mesterségesen gerjesztett ellehetetlenítés ellenére a falu önálló óvodával és iskolával rendelkezik, ahol közel 250 gyermek tanul.

Lőkösháza ösztönösen az életet választotta, amikor úgy határozott, hogy megtartja iskoláját és templomot épít. Templomot, mely nemcsak építészetileg gazdagítja a települést, hanem hitében is megerősíti a faluközösséget.

Eddig csupán szerény imaház várta a hívőket, amit az új templom váltana fel, mely ezentúl méltó helyszínül szolgálna a szertartásoknak.

Az építkezés szellemi atyja a néhai polgármester Germán Géza volt, aki fiával, ifj. Germán Gézával megálmodta ezt az építészeti remekművet.

Az elhatározást hamarosan tettek követték és a Szeged-Csanád Megyei Püspökség és dr. Kiss Rigó László püspök úr hathatós támogatásával 2007. október 13-án megtörtént az alapkőletétel is.

A kivitelezési munkálatok 2008. augusztus közepén kezdődtek meg és várhatóan még az idén szerkezetkész lesz az épület.

2009. május 31. a munkák befejezésének napja, amit augusztus 20-án (a község 60. születésnapján) az ünnepélyes templomszentelés követ majd.

A fatimai Szűz Mária tiszteletére építendő római katolikus templom így nemcsak a hitéletet erősíti majd, hanem kulturális, művészeti térként is szolgálja majd a települést.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató