Előadás

A Gondozási Központ programjáról – látogatás a Brédai Kastélynál

Az időjárás is kedvezett a Gondozási Központ kerékpáros kastélylátogatásához. Nagyon sokan eljöttek a 2012. június 7-én délutánra szervezett programunkra.

A nagy létszámú kerékpáros résztvevő mellett voltak, akik igényelték a szállítást. Összefogással ezt is megoldották a szervezők, senki nem maradt otthon, aki előzetesen feliratkozott. A nézelődést megelőzte a kastély történetéről szóló beszámoló, amelyet Mákosné Évike, gondozónő adott elő.

Bővebben ...

Farsangolás a Gondozóházban

2013 februárjában megrendezte farsangját a Gondozási Központ. Színes, változatos maszkokkal és jelmezekkel készültek a dolgozók erre az alkalomra. Bűbájos boszorkányok, menyasszony és vőlegény, idős pár, szakács, tavasztündér, nyuszi, oroszlán, Margit, Rambo, Bohóc, Csontváz és további álarcosok voltak láthatók közöttük. Szendviccsel, fánkkal, süteményekkel vendégeltük meg a megjelent érdeklődőket. Játékos vetélkedőre invitáltuk őket, amelyen három csapatösszeállítás vett részt. Bízunk benne, hogy mindnyájan jól érezték magukat és kedves emlék marad programunk után. A készült fotók itt megtekinthetők.

Tisztelettel: Zámboriné Vásárhelyi Judit

                intézményegység-vezető

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató