Újabb jelentős fejlesztés a Lőkösházi Községi Sportkör háza táján

Az elmúlt 6 évben Lőkösházi KSK  jelentős fejlődésen ment keresztül. Ez egyaránt igaz a szakmai munkára, az elért eredményekre, valamint a tárgyi feltételekre egyaránt. A korábban megye III-ban szereplő csapatból elsőként megye III. osztály bajnoka, majd a megye II. osztályában is masszív csapat lett. A közös erőfeszítésnek meglett az eredménye, hiszen a megye II. osztályú bajnokságban 4 év alatt egy bronzérmet és egy aranyérmet, vagyis bajnoki címet szerzett a csapat.

 

Az eredményes szakmai munkához sok segítséget nyújtottak a támogatók, melynek köszönhetően megújult a régi öltözői rész, fűtés került az évtizedeken át fűtetlen öltözőkbe, új öltözővel gazdagodott a komplexum, a lelátó vízhatlan szigetelést kapott. Emellett elkészültek a labdafogó hálók, a futópálya és a távolugró pálya. Most pedig korszerű, az MLSZ elvárásainak megfelelő  kispadok készülnek.

A milliós beruházás következtében a lőkösházi pálya immár minden tekintetben megfelel a szabványoknak. A beruházás megvalósítása sikeres pályázat eredményeképpen jöhetett létre. A pályázathoz támogatást nyújtottak: Torma Károly vállalkozó és a községi önkormányzat.

Köszönjük nekik!    

További képek a képtárban!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató